TELEKOM VOLT FESZTIVÁL 2018

Idén is megrendezésre kerül a Telekom Volt Fesztivál, a Depeche Mode és az Iron Maiden mellett a Hurts és a Hollywood Undead is fellép Sopronban az ötnapos VOLT-on.

A Depeche Mode monumentális koncertjével indul 2018. június 26-án a Telekom VOLT Fesztivál. A több mint 30 éves csapat magyar fesztiválon először lép színpadra, de karrierjük során számos alkalommal töltötték már meg a legnagyobb hazai stadionokat és máig a világ egyik legkeresettebb, leghatásosabb zenekaraként jegyzik őket.

„Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy minden idők egyik legjobban várt világsztárjával indíthatjuk a következő évet” - mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője. „Dave Gahan és csapata évek óta a közönségünk kívánságlistájának élvonalában foglal helyet, a Telekom VOLT Fesztivál az első hazai fesztiválkoncertjük lesz, nagyon sokak örömére. A line-up még korántsem teljes, de az eddigi nevek már garanciát jelenthetnek arra, hogy igazán nagy érdeklődés várható” – tette hozzá a főszervező.

A 2016-os, teltházas, VOLTos koncert után tér vissza a világ egyik legfontosabb rockzenekara, az Iron Maiden. Ezúttal a Legacy Of The Beast turné keretében érkeznek Sopronba. Az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette turnén mind vizuális megjelenésben, mind a dalsorrendet illetően sok meglepetésre számíthatunk. A nemrég megjelent negyedik nagylemezét mutatja be az idehaza is közönségkedvenc Hurts Sopronban, de érkezik az állandóan teltházas klubkoncertjeiről is híres, zúzós rockban utazó Hollywood Undead is, a drum’n’bass rajongók pedig a Rudimental DJ szettjére táncolhatnak majd önfeledten.

A Petőfi Zenei Díj gálának, a Petőfi Rádió nagyszabású showműsorának hagyományosan 2018-ban is a Telekom VOLT Fesztivál ad otthont, ezúttal az esemény első napján, amikor a Hurts lesz a fő fellépő.

„Idén először – az öt- és négynapos mellett – háromnapos bérletet is vehetnek a Telekom VOLT Fesztivál vendégei, a napijegyeken túl, s a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják vendégeink. A jegyelővétel két kiemelt helyszíne Sopron és a budapesti Akvárium Klub, de természetesen más irodákban és a www.volt.hu oldalon is elérhető lesz az összes jegytípus” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik házigazdája.

Jegyek, infók, szállások: VOLT.HU >>

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

DEPECHE MODE

0. NAP - JÚNIUS 26.

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

IRONMAIDEN

2. NAP - JÚNIUS 28.

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

AVENGED SEVENFORD

5. NAP - JÚNIUS 30.

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

LIMP BIZKIT

4. NAP - JÚNIUS 29.

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

HURTS

1. NAP - JÚNIUS 27.

TELEKOM NAGYSZÍNPAD

STEVE AOKI

4. NAP - JÚNIUS 29.

NAGY SZTÁROK A VOLT FESZTIVÁLON

depeche mode

DEPECHE MODE - 06.26. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

IRONMAIDEN

IRONMAIDEN - 06.28. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

AVENGED SEVEN

AVENGED SEVENFORD - 06.30. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

LIMP BIZKIT

LIMP BIZKIT - 06.29. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

STEVE AOKI

STEVE AOKI - 06.29. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

HURTS

HURTS - 06.27. - TELEKOM NAGYSZÍNPAD

A honlap a megfelelő felhasználói élmény érdekében és a honlap forgalmának figyelésére cookie-kat használ, melyeket a felhasználó böngészője kezel.

Ha ön meglátogat egy honlapot, az tárolhatja vagy lekérheti az információkat az ön böngészőjében, főként cookie-k formájában. Ez információ lehet az ön preferenciáiról vagy eszközéről és leginkább arra használatos, hogy a webhely úgy működjön, ahogyan ön elvárja.

Az információkkal általában nem lehet azonosítani önt, azok nem tartalmaznak olyan személyes adatokat, mely alapján ön azonosítható lenne , de a honlap ezek segítségével személyre szabottabb webes élményt nyújt.

Mivel tiszteletben tartjuk a magánélethez való jogát, kiválaszthatja, hogy engedi vagy nem engedi meg a cookie-kat. Azonban bizonyos típusú cookie-k blokkolása hatással lehet a honlap működésére és az általunk kínált szolgáltatásoknak.

A cookie-k használatának módját bármikor ellenőrizheti és szabályozhatja a böngészője beállításának megfelelő pontján

Kérjük, erősítse meg vagy utasítsa el a cookie-kat!