Together! cirkuszi sorozat Veszprémben
szeptember 6, 2023Egy héttel csúszik a nyárba a Sound, indulnak a 2024-es bérletek
október 30, 2023Az AI rajzolta meg a mai Petőfit A reformkor celebjeinek különc szokásait, Petőfi és Szendrey Júlia vibráló érzelemvilágát idézi meg a színpadon a hamarosan látható szabadakarat>>>> című darab. Az újhullámos koncertszínházi előadás szakít a hagyományos történetmeséléssel, kilép a megszokott színházi szabályok kereteiből, látványvilágában a mai fiatal generáció pörgő, vizuális kultúrájához igazodik, zenéjében az alternatív pop-rock-ot ötvözi az mai magyar rap-pel. Az alkotók a szabadakarat>>>> plakátjain megjelenő álompár megálmodásában pedig a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. A darab minden elemét „összegyúrva” és azt letisztázva segítette a szabadakarat>>>> kreatív stábjának munkáját a mesterséges intelligencia, hogy közösen megformálják a darab álompárjának alakjait, a pörgő történetben és mai köntösben megjelenő Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját. „Alapvető küldetésünk az előadással, hogy a Z generációt is meg tudjuk szólítani, kedvet csinálva ahhoz, hogy az irodalmi értékeink a mindennapok szerves részévé váljanak. Ezt segíti a plakát újszerű megformálása is, amihez – Lakatos András, a darab televíziós rendezőjének ötlete alapján – a mesterséges intelligenciát is segítségül hívtuk” – mondta Illés Gabriella producer, a TulipánTündér Produkció vezetője. „A kiváló szakemberekből álló kreatív csapat arra törekedett, hogy az összművészeti alkotás – a múlt értékeinek adózva -, de egy aktuális, új hullámos produkcióként álljon színpadra majd október 21-22-én az Erkel Színházban” – tette hozzá a producer. „Egy kimerevített, szenvedélyes pillanatot szerettünk volna ábrázolni, ami az örökkévalóságig tart és egy modern időutazást közvetít” – meséli Kerek Sára, a grafikai csapat kreatív vezetője. A munka során figyelembe vették a több síkon futó alaptörténetet, a dalok érzelemvilágát és stílusjegyeit, a díszlet- és jelmezterveket és azt a célt, hogy egy vizuálisan vonzó, új generációt megszólító, színekben gazdag plakát készüljön, ahol az álompár ikonikus karakterei modern köntösben jelenjenek meg. „A „mai” Petőfi x Szendrey pár megalkotásánál az is cél volt, hogy ha nem is direkt formában, de valamilyen szinten visszaköszönjenek a darabban a főhősöket alkotó színészek is” – meséli Illés Gabriella, a szabadakarat>>>> producere. „Ha úgy tetszik, például a modern Júlia megformálásában ott van valahol az eredeti Szendrey pillantása, de Staub Viktória színésznő és Schoblocher Barbara énekesnő markáns hatása is” – tette hozzá a producer. Illés Gabriella elmondta, hogy a darab megvalósítása Lutter Imre drámapedagógus-producer alapötletéből származik, és az alkotók már három éve tervezik, hogy a Petőfi bicentenáriumi évében elkészítsék ezt a produkciót, ami végül a Petőfi 200 emlékév részeként, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. Az előadás bemutatója október 21-22-én lesz a fővárosi Erkel Színházban, a főszerepben – mások mellett – Schoblocher Barbarával, Tóth Mátyással, Staub Viktóriával, Ember Márkkal, AKC Misivel és Filoval. |