Majdnem teljes a Balaton Sound zenei programja, érkeznek a magyar fellépők
április 9, 2023Teljes a Colosseum nemzetközi sztársora
április 28, 2023Erősödik a Balaton Sound a biztonságos fesztiválozást segítő szakértői csapata. Dr. Zacher Gábor toxikológus és Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus mellé-Safety First„nagykövetként”-csatlakozott Dr. Molnár István Jenő, jogász, bűnmegelőzési szakértő, valamint aTitsGang, DJ Yamina és DJ Metzker Viktória, a biztonságos bulizás aktív szószólói. A szakértő csapatot a fesztiválon önkéntesek segítik, ehhez már várják a fiatalok jelentkezését.
Öt éve hívták életre a Balaton Sound szervezői–az azóta is jól működő és folyamatosan fejlődő- Safety First programot, mely egy szakértői csapat segítségével, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok, fesztiválozás közben is figyeljenek egymásra és cselekedjenek, ha szükséges. A kezdeményezés keretében fesztivál szervezőkés külsős szakértők gyűjtötték össze az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is jelen vannak, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz. A Safety First programfontos, innovatív eleme továbbá a rendezvény alatt a SOUND applikáción belül működő „pánikgomb”, amely lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók könnyedén jelezhessék a fesztivál szervezőinek, ha segítségre szorulnak, vagy ha problémás esetet észleltek. A Safety First program újszerűségét és hatékonyságát is mutatta, hogy a Sound szervezői korábban elnyerték Hollandia vezető fesztivál-weboldala, a Festileaks.com- nemzetközi fesztiválokat értékelő-versenyében a “Legjobb Logisztika” díját.
A nagykövet szakértői csapatához, így Dr.Zacher Gáborhoz, aki toxikológus szakemberként a hozzá tartozó kérdésekben nyújthat segítséget és Dr.Hevesi Krisztához, mint szexuál pszichológushoz, aki a saját témájában tud tanácsokat adni, most csatlakozott Dr. Molnár István Jenő, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanársegédje, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület alelnöke, jogász, bűnmegelőzési szakértő, korábbi rendőr. Az elmúlt 15 évben folyamatosan rendészeti és bűnmegelőzési területen tevékenykedett a hobbija és a hivatása is a gyermek-és ifjúságvédelem. „A felkérést kiváló lehetőségnek tartom arra, hogy válaszaimmal, tanácsaimmal felhívjam a figyelmét a bulizni vágyó fiataloknak arra, hogy szórakozni biztonságtudatosan is lehet. Bízom benne, hogy szavaim és üzeneteim minél több személyhez jutnak el”–mondja a szakértő. Szintén a nagyköveti csapat új tagja DJ Yamina, aki DJ Metzker Vikivel közösen segíti a Safety First törekvéseit. Mint mondják: “Oszlopos tagjai vagyunk évek óta az éjszakai életnek, melynek során rengeteg fiatallal találkozunk, és a generációkon keresztül vizsgálhatjuk és szemlélhetjük kívülről (de közelről) a buli-kultúrájukat. Óriási felelősség van rajtunk, egyrészt a nagy követőtábor miatt a social térben, másrészt mivel a buli ívét, menetét és hangulatát is mi alakítjuk. Rengeteg fiatal követi mindennapjainkat, cselekedeteinket, köztük sok lánypéldaképként tekint ránk. Ezért is fontos számunkra a Safety First projekt.”
A Safety First kezdeményezés keretében önkéntesek bevonására és edukációjára is nagyfigyelmet fordítanak a szervezők.Az önkéntesek jelentkezését az alábbi felületen várják a szervezők: www.fesztivalonkentes.hu.Balaton Sound Safety First videó:https://www.youtube.com/watch?v=qyAG2iIBv3w