Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
István út 17-19.
Events at this location
december
05dec2:30 DU2:30 DU"Budapest, Budapest, de csodás" c. vetélkedő
Mi ez?
„BUDAPEST, BUDAPEST, DE CSODÁS” C. VETÉLKEDŐ Az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház Budapest megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a Neogrády László Helytörténeti Gyűjteménnyel közösen „Budapest, Budapest, de csodás” című vetélkedőt hirdet
Mi ez?
„BUDAPEST, BUDAPEST, DE CSODÁS” C. VETÉLKEDŐ
Az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház Budapest megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a Neogrády László Helytörténeti Gyűjteménnyel közösen „Budapest, Budapest, de csodás” című vetélkedőt hirdet 4-11.osztályos tanulók részére.
3 korcsoportban versenyeznek a gyerekek (4-6. 7-8. és 9-11.) Az értékelés is a jelentkezők összetételének ismeretében történik.
Ami érdemes tudni:
-Többfordulós csapatverseny.
-Olyan csoportok jelentkezését várjuk, amelyeknek tagjai szívesen áldoznak szabad idejükből városnézésre, s szívesen dolgoznak együtt.
-Egy-egy csapat 4 főből áll. Az iskola maga dönti el, hogy vegyes csapatot vagy minden évfolyamon külön csapatot/csapatokat indít-e.
-Egy iskolából több csapat is benevezhet, de a döntőre a fordulókban legjobb teljesítményt elérőket hívjuk meg.
-A feladatlapokat a gyerekek kézírással töltsék ki.
-A döntő napján – a vetélkedő során készült – a legjobb alkotásokból kiállítást rendezünk.
A VETÉLKEDŐ TEMATIKÁJA
I. FORDULÓ:
A feladatlap kiküldésének ideje: 2023. október 24.
A feladatlap és a prezentáció visszaküldésének ideje: 2023. november 13.
AZ 1. FORDULÓ KÉT RÉSZBŐL ÁLL:
– a kiküldött feladatlap kitöltése, valamint
– egy prezentáció készítése.
A) DALOK, VERSEK BUDAPESTRŐL
Feladatlap segítségével történik a feldolgozás.
B) ISKOLA-,,KERÜLÉS”
Egy 15, legfeljebb 20 diás prezentáció keretében mutassák be a csapatok iskolájukat és környezetét! A feldolgozás javasolt szempontjai:
Egy 15, legfeljebb 20 diás prezentáció keretében mutassák be a csapatok iskolájukat és környezetét!
A feldolgozás javasolt szempontjai:
– az iskola története, névadójának bemutatása;
– hétköznapok felvillantása (a gyerekek helye az iskolai életben);
– az intézmény közvetlen környezetében lévő jelentős objektumok (pl. szobrok, épületek, intézmények) rövid bemutatása.
A címdiára kerüljön rá a csapat- és a bemutatott iskola pontos neve. Javasolt a ,,Tartalomrész képaláírással” diaforma használata, ahol egy-egy diához maximum 350 karakteres leírás kerüljön a diacím alá. (A karakterszám szóközökkel együtt értendő.) A szöveg betűtípusa Arial, mérete 20-as legyen. Az iskolát és környezetét bemutató fényképek 2/3-a legyen saját készítésű. Az utolsó dia tartalmazzon egy egyszerű forrásjegyzéket a felhasznált irodalomról és weboldalakról.
II. FORDULÓ:
SÉTA A VÁROSLIGETBEN
Ebben a fordulóban a Városliget szobrászati, festészeti és épített világát járjuk körbe. A csapatok feladata az önálló kutatási rész mellett a liget bejárása, különböző stílusú szobrok és rejtélyes épületrészek felkeresése és megörökítése.
A feladatlap kiküldési ideje: 2023. november 14.
A feladatlap visszaküldési ideje: 2023. december 1.
III. forduló – DÖNTŐ:
A döntőn az eddig megszerzett ismeretekről adnak számot a csapatok.
Egyéb tudnivalókról időben tájékoztatjuk az iskolákat.
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház, színházterem
A verseny döntőjének ideje: 2023. december 5. kedd 14 óra 30 perc
Az eredményhirdetés ideje: 2023. december 12. kedd 14 óra 30 perc
A jelentkezési lap visszaküldési határideje 2023. október 20.
Jelentkezés és információ: Katona Gyöngyi; 0670/430-5627; katona.gyongyi@ujkk.hu
https://www.facebook.com/events/996260741442801/
more
Mikor?
(Kedd) 2:30 DU - 2:30 DU
Hol?
Login required to see the information Login
05dec2:30 DU2:30 DU"Budapest, Budapest de csodás" c. vetélkedő

https://www.facebook.com/events/300405386274177/
more
Mikor?
(Kedd) 2:30 DU - 2:30 DU
Hol?
Login required to see the information Login
15dec6:00 DU6:00 DUÖrömzene - A Kormorán együttes koncertje
Mi ez?
December 15. péntek, 18 óra ÖRÖMZENEA KORMORÁN EGYÜTTES koncertje Fővédnök: Bedő Kata – Újpest alpolgármestere Belépő: „Egy doboz kedvesség” ajándék a rászoruló gyerekeknek.Csatlakozva Újpest Önkormányzata kezdeményezéséhez, kérjük, hogy belépő helyett ajándékot
Mi ez?
December 15. péntek, 18 óra
ÖRÖMZENE
A KORMORÁN EGYÜTTES koncertje
Fővédnök: Bedő Kata – Újpest alpolgármestere
Belépő: „Egy doboz kedvesség” ajándék a rászoruló gyerekeknek.
Csatlakozva Újpest Önkormányzata kezdeményezéséhez, kérjük, hogy belépő helyett ajándékot hozzanak, amit az Adventi Ajándékgyárnak továbbítunk, ezzel szeretnénk hozzájárulni mi is a rászoruló gyermekek megajándékozásához.
Helyszín: Ifjúsági Ház
(1042 Budapest, István út 17-19.)
Információ: Szűts István; info@haverock.hu
https://www.facebook.com/events/1787361271692802/
more
Mikor?
(Péntek) 6:00 DU - 6:00 DU
Hol?
Login required to see the information Login
17dec10:00 DE10:00 DENektár Színház - Jégkirálynő - mesejáték
Mi ez?
December 17. vasárnap 10 óra A Nektár Színház bemutatja:JÉGKIRÁLYNŐ mesejátékát Helyszín: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.) Belépő: 1700 Ft. Hans Christian Andersen meséjét feldolgozta: Borbély Viktória Versszöveg: Csík Csabaszereposztás:Jégkirálynő:
Mi ez?
December 17. vasárnap 10 óra
A Nektár Színház bemutatja:
JÉGKIRÁLYNŐ
mesejátékát
Helyszín: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19.)
Belépő: 1700 Ft.
Hans Christian Andersen meséjét feldolgozta: Borbély Viktória
Versszöveg: Csík Csaba
szereposztás:
Jégkirálynő: Molnár Lilla
Gerda: Gábor Anita
Kay: Ondrik János
Három Évszak Asszonya, Xeroména, Lapp asszony: Fodor Viktória
Zebulon, Jakab, Kszúnó Izidor, Frigyes: Bor László
Udvarmester: Ottó Ferenc
Az előadás létrejöttében közreműködtek:
díszlet: Keresztury Kata
jelmez: Gáspár Erika – Mátyás Eszter
scenica – látvány: Borbély János
báb: Koryürek Vera
maszk: Papp Judit
Mesénk H. C. Andersen egyik sokak által kedvelt művének feldolgozása, mely az igaz barátságról, kitartásról, küzdelemről és a feltétel nélküli szeretetről tesz tanúbizonyságot.
Gerda és Kay testvérien jó pajtások. Egy szép őszi napon Kay hirtelen a szívéhez kap és ettől a pillanattól furcsán megváltozik benne a világ. Szemébe a Jégkirálynő manói által összetört tükör egy szilánkja kerül. Kay innentől kezdve mindenben és mindenkiben csak a rosszat látja. Gerdát is és barátait is kegyetlen tréfái tárgyává teszi. Amikor a téli szánkózás közben megjelenik maga a Jégkirálynő, Kay habozás nélkül követi őt annak palotájába.
Gerda elindul, hogy megkeresse barátját. Útközben találkozik a Három Évszak Asszonyával, a Királykisasszonnyal, aki neki ajándékozza a hintóját, majd a zsiványokkal, akik elveszik Tőle azt, és számtalan megpróbáltatáson megy keresztül, míg elérkezik a Lapp Asszony birodalmába. A kietlen, hideg vidéken élő varázslóasszony már várja Gerdát. Rénszarvasa segítségével elrepíti a kislányt a Jégkirálynő palotájához. Gerda belép a trónterembe és megpillantja Kayt… Küldetését teljesítette: „Én nem török hatalmadra Királynő, hiszen a hatalom egyedül neked a fontos. Én Kay-t viszem magammal, hiszen nekem meg ő a fontos. Szívem melegével felolvasztom jégbezárt hatalmadat…”
Az előadást klasszikus – és mai hangvételű zenével kísérjük.
Online jegyvásárlás: https://ujkk-ujpest.jegy.hu/program/nektar-szinhaz-a-jegkiralyno-153550/1054516
https://www.facebook.com/events/1386205108987055/
more
Mikor?
(Vasárnap) 10:00 DE - 10:00 DE
Hol?
Login required to see the information Login
január
27jan.10:00 DE10:00 DEFarkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar koncertje
Mi ez?
ZENÉS CSALÁDI DÉLELŐTT FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL ZENEKAR KONCERTJE 2024. január 27. szombat, 10 óra „Öttagú zenekar vagyunk, akik nagy igénnyel választjuk ki a szövegeket, írjuk a dalokat, valamint nagy gondot fordítunk
Mi ez?
ZENÉS CSALÁDI DÉLELŐTT
FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL ZENEKAR KONCERTJE
2024. január 27. szombat, 10 óra
„Öttagú zenekar vagyunk, akik nagy igénnyel választjuk ki a szövegeket, írjuk a dalokat, valamint nagy gondot fordítunk a hangszerelésre. Ízlést formáló szerepünk tudatában fontosnak tartjuk, hogy csak igényes produkciót hozzunk létre, hiszen a gyerekekhez szólunk, akik a jövő koncert- és színházlátogatói. 2006-ban kezdtünk bele nagy álmunk megvalósításába, hogy a kortárs gyerekvers irodalmat zenei köntösben népszerűsíthessük országszerte
Az egész családot szólítjuk meg, hogy a minőségi együtt töltött idő szülő és gyerekek között valóban megvalósuljon.”
A zenekar tagjai: Farkasházi Réka -ének
Kálmán Tamás -gitár, ének
Csiszár Ferenc -gitár, ének
Studninzky László -basszusgitár
Delov Jávor –dob
Ifjúsági Ház – Színházterem
1042 Budapest, István út 17-19.
Belépő: az első 6 sor 3400 Ft, további helyek 2900 Ft (2 éves kor alatt ingyenes)
Online jegyvásárlás: https://ujkk-ujpest.jegy.hu/program/farkashazi-reka-es-a-tintanyul-zenes-csaladi-delelott-154968/1070423
https://www.facebook.com/events/885773479754826/
more
Mikor?
(Szombat) 10:00 DE - 10:00 DE
Hol?
Login required to see the information Login
március
21márc.2:00 DU2:00 DU"Olvasni Jó!" - vetélkedő
Mi ez?
Olvasni jó! Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Ifjúsági Ház idén is meghirdeti az Olvasni jó! című többfordulós csapatversenyt 3-5. osztályosoknak.A vetélkedőn Wéber Anikó: A platánsor rejtélye című könyvét
Mi ez?
Olvasni jó!
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Ifjúsági Ház idén is meghirdeti az Olvasni jó! című többfordulós csapatversenyt 3-5. osztályosoknak.
A vetélkedőn Wéber Anikó: A platánsor rejtélye című könyvét dolgozzuk fel.
A jelentkező csapatok száma befolyásolja az értékelés módját.
A jelentkezési határidő: november 6.
Amit érdemes tudni
•Egy-egy csapat 4 főből áll. Az iskola maga dönti el, hogy vegyes csapatot vagy minden évfolyamon külön csapatot/csapatokat indít-e.
•Egy iskolából több csapat is benevezhet, de a döntőre a fordulókban legjobb teljesítményt elérőket hívjuk meg.
•Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szeretnek olvasni, közösen dolgozni, van közöttük jól rajzoló, szívesen végeznek kisebb gyűjtőmunkát könyvtárban és/vagy interneten, kíváncsiak A platánsor rejtélye című könyv valós helyszíneire.
•A feladatlapokat a gyerekek kézírással töltsék ki.
•A döntő napján – a vetélkedő során készült – a legjobb alkotásokból kiállítást rendezünk.
Wéber Anikó gondolatai
Két regényt is írtam a nyár és a természet szeretetéről. Már egy ideje elkezdődött a nyári szünet, és nekem két regényem is a nyári szünetben játszódik: a Cseresznyeliget titka és A platánsor rejtélye. Mindkettőbe beleírtam mindent, amit a nyárban szeretek: sok napsütést, virágillatot, kerti sütögetést, strandolást, sétát, álmodozást, kalandot, olvasást, a régi pöttyös könyveim hangulatát. A regényeim főhőse Kitti, aki kiskamaszként elégedetlen a külsejével, ráadásul magányos is, mert a szerettei messzire utaztak… Nagyon vágyik egy legjobb barátnőre, akire mindenben számíthat.
A nyári szünidőben Kittivel együtt keressük, milyen az igaz barátság, ki a valódi barát, és milyenek vagyunk mások és önmagunk szemében. A történet valós magyar helyszínen játszódik: Budapest kertvárosi részén…. Mátyásföldön, gyönyörű régi villák és kiskastélyok között. Izgalmas, múltbéli legendák és anekdoták bújnak meg a százéves fák alatt és a díszes falak mögött. Ajánlom a regényeket azoknak, akik szerették a régi pöttyös könyveket, akik szeretnek álmodozni, a múltról olvasni, rejtélyeket kinyomozni, kastélyokat, kúriákat felfedezni!
A vetélkedő tervezett menete:
Wéber Anikó: A platánsor rejtélye című könyv elolvasása, annak komplex feldolgozása a három forduló alatt a kiküldött feladatlapok segítségével.
I. forduló:
A feladatlap kiküldésének ideje: 2023. november 10. és 17. között
A feladatlap visszaküldésének ideje: 2023. december 8. és 15. között
II. forduló:
A feladatlap kiküldésének ideje: 2023. december 15. és 20. között
A feladatlap visszaküldésének ideje: 2024. január 9. és 13. között
III. forduló
A feladatlap kiküldésének ideje: 2024. január vége
A feladatlap visszaküldésének ideje: 2024. február 23. és 26. között
IV. forduló:
A döntőn az eddig megszerzett ismeretekről adnak számot a csapatok. Irányadó a három forduló feladatlapja. A vetélkedő során készült alkotásokból a döntő napján egy kiállítás is látható lesz a gyerekek munkáiból.
A döntő ideje:
2024. március 21. csütörtök 14 óra
Az eredményhirdetés ideje:
2024. március 28. csütörtök 14 óra
Jelentkezési határidő: 2023. november 6.
Információ: Katona Gyöngyi; 0670/430-5627; katona.gyongyi@ujkk.hu
https://www.facebook.com/events/685200943564974/
more
Mikor?
(Csütörtök) 2:00 DU - 2:00 DU
Hol?
Login required to see the information Login