Ötödik Évszak

27jan.8:00 DU8:00 DUÖtödik Évszak

Mi ez?

Az Ötödik Évszak zenekar újszerű világához a dalszövegekben rejlő versek éppúgy hozzájárulnak, mint a magyar és a francia nyelven való megszólalás, a nem közismert népzenei értékekben való megmerítkezés, a népzenei kultúra kreatív felfogása, valamint a kamarazenélés öröme. Zenéjük játékosan ötvözi a városi környezetet és a hagyomány tiszteletét, és széles érzelmi skálán mozog: lendületes, virtuóz, melankolikus és életigenlő hangulat váltakozik szerzeményeikben. Számaik magját a kárpát-medencei népzene adja, amely az improvizatív műfajok világa felé terebélyesedik ki. Az olykor vendégzenészekkel kiegészülő Ötödik Évszak a hagyományos népzenét az európai kultúra hagyatékának tekinti, amelyben az alkotás mint szellemi örökség egyúttal egy közösség korlenyomata is. A 2018-ban alakult zenekart nagy szakmai siker övezi: 2020-ban a Womex Regionális Showcase színpadán képviselték Magyarországot, 2021-ben Fonogram-díjban részesült első, Ne rejtsd el című lemezük, valamint ugyanebben az évben a Fonó Budai Zeneház nekik ítélte az év felfedezettjének díját. Az Ötödik Évszak tagjai a magyar zenei élet jeles képviselői, akik számos produkcióban tettek már tanúbizonyságot a zene szeretetéről (Buda Folk Band, Lajkó Félix, Dresch Vonós Quartett, Magyar Állami Népi Együttes, Ifjú Szívek String Quartett vagy Ephemere).

Közreműködik:
Izabella Caussanel – ének
Hegedűs Máté – hegedű
ifj. Csoóri Sándor – brácsa, hosszúnyakú tambura, ének
Zimber Ferenc – cimbalom
Novák Csaba – nagybőgő

A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. További részletek és programok: https://felhangolva.hu/

Jegyek 3200 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

//

The poems in the lyrics contribute to the innovative world of Ötödik Évszak (Fifth Season), as do the use of both Hungarian and French, the immersion in the values of folk music that are not commonly known, the creative understanding of folk culture and the joy of chamber music. Their music playfully combines an urban environment and respect for tradition, and runs the gamut of emotions: their compositions alternate between dynamic, virtuosic, melancholic and life-affirming. The core of their songs is the folk music of the Carpathian Basin, which is expanding into the world of improvisation. Sometimes featuring guest musicians, the Fifth Season sees traditional folk music as a legacy of European culture, in which the creation as an intellectual heritage is also a community’s contemporary imprint. Formed in 2018, the band has enjoyed great professional success, in 2020, they represented Hungary on the stage of the Womex Regional Showcase. The members of the Fifth Season are prominent representatives of the Hungarian music scene, who have already demonstrated their love of music in numerous productions (Buda Folk Band, Lajkó Félix, Dresch String Quartet, Hungarian State Folk Ensemble, Ifjú Szívek String Quartet or Ephemere).

Featuring:
Izabella Caussanel – voice
Máté Hegedűs – violin
Sándor Csoóri Jr. – viola, tambura, voice
Ferenc Zimber – cimbalom
Csaba Novák – double bass

Tickets are available for 3200 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.

For more information, please call +36 1 216 7894

℗ BMC

https://www.facebook.com/events/702168005205680/

more

Mikor?

(Szombat) 8:00 DU - 8:00 DU(GMT+01:00)

Hol?

Login required to see the information Login

Comments are closed.