Visky András: Kitelepítés - barakkszínház

14feb.7:00 DU7:00 DUVisky András: Kitelepítés - barakkszínház

Mi ez?

Író: Sebestyén Aba
Anya: Varga Lili
Nényu: Blaskó Borbála

“Semmink nincs, csak a történetünk, és ez a legtöbb, amivel bírhatunk, erre kell vigyáznuk és ezt kell gazdagítanunk valahogy, nem a láthatóból áll elő a látható, hanem bizony a láthatatlanból…”
“Mindent megjegyzek és majd mindent megírok, ha eljön az ideje, ezzel vigasztalom Anyánkat, amikor rajtakapom a síráson, a megírokat a megbosszulok szinonimájaként használom, nem tudva, mit beszélek…”

Az Író kétéves volt, amikor 1956-ban református lelkész édesapját, Ferencet huszonkét évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Édesanyjával Júliával, valamint hat nagyobb testvérével egy Duna-delta környéki lágerbe, a romániai Gulagra telepítették ki. Velük tartott Nényu, egy angyalszerű lény, aki cselédlányként került a családhoz, és önkéntes sorsközösséget vállalt velük.
Az apát végül hat év után kiengedték. Az előadás ezt a hat évet sűríti, a legkisebb fiú immár felnőtt Íróként idézi meg a lágerélet nyomorúságos küzdelmeit, és rajzolja újra meg újra az elmosódó apaképet; valamint a nyolc éves kisfiú és az édesapa katartikus újra-találkozását.
Megrendítő történet egyrészt az otthon és az apa elvesztéséről, a száműzöttségről, meghurcoltatásról, kényszermunkáról, a puszta létért való küzdelemről, másrészt a családi szeretetről, a nők földöntúli erejéről, a minden racionalitást nélkülöző hitről és a gondviselés megtartó erejéről.

Zenei munkatárs: Fehérvári Lilla
Dramaturg: Perczel Enikő
Látványtervező: Kiss Beatrix
A rendező munkatársa: Kiss Kriszta
Rendező: Árkosi Árpád

Jegyár: 3500 Ft

Jegyek: https://jegymester.hu/production/301419/obudai-tarsaskoer-visky-andras-kitelepites-barakkszinhaz/30001769

https://www.facebook.com/events/255957997506164/

more

Mikor?

(Szerda) 7:00 DU - 7:00 DU(GMT+01:00)

Hol?

Login required to see the information Login

Comments are closed.